1996-ban alapított szervezetünk oktatási-nevelési tevékenységgel, valamint kulturális és szabadidős rendezvények szervezésével foglalkozik. Munkánk során jelentős hangsúlyt fektetünk a tehetségfejlesztésre, a gyermeki személyiség sokoldalú kibontakoztatására, a tanulók ismereteinek bővítésére. Megkülömbözetett szempontként kezeljük a felzárkóztatást, a hátrányos helyzetből fakadó akadályok és nehézségek leküzdésére, valamint az esélykiegyenlítésre irányuló szakmai tevékenységet.
Kiemelt szakmai feladatunk egy olyan, komplex tehetségfejlesztő program működtetése, mely az egyoldalú képességfejlesztés helyett, a komplex rendszerű tehetségfejlesztésre fókuszál. Az erős oldalak fejlesztése mellett jelentős hangsúlyt fektet – a tehetséggel összefüggő gyenge oldalon – olyan hiányosságokra, amelyek a tehetség fejlődését megnehezítik, vagy teljesen megakadályozzák.
Egyesületünk országos hatókörű szervezetként működik, így a tehetségfejlesztésre irányuló tevékenységünket is ebben a formában folyik. Számos programunkat szerveztük eddig is más – tehetségfejlesztéssel foglalkozó – szervezettel, oktatási-nevelési intézménnyel együttműködve. A közös programok során – az adott téma mellett – törekszünk a szakmai tapasztalatcsere és tudásmegosztás hatékony megvalósítására is. A továbbiakban szeretnénk a kooperáció lehetőségét kiszélesíteni, infrastrukturális hátterünkkel helyet biztosítani a tehetségfejlesztő programoknak. Ugyanakkor magunk is kezdeményezzük olyan rendezvények szervezését, lebonyolítását, amelyek a fenti célkitűzések megvalósítását szolgálják.
Együttműködünk nevelési-oktatási intézményekkel, közös tehetségazonosító, tehetséggazdagító programok szervezésében, lebonyolításában, ezek eredményeinek értékelő elemzésében. Szervezünk önálló tehetségfejlesztő programokat az együttműködő intézmények tanulói, valamint külső jelentkezők számára is. Rendszeresen bonyolítunk le nyári tehetségfejlesztő, tehetséggazdagító táborokat, ahol a gazdagító programok mellett célirányos tehetségazonosításra is törekszünk.
Programjaink, szakmai tevékenységünk
- Tehetségfejlesztő, gazdagító táborok, tehetségazonosító programok megszervezése, lebonyolítása
- A tehetségazanosításban használt mérési és értékelési módszerek kiszélesítése, a gyakorlati tevékenységekhez való igazítása
- Hátrányos helyzetű gyermekek tehetségazonosítása, fejlesztése, ezek összekapcsolása a felzárkóztató programokkal
- Tehetséggondozó szervezetekkel való kapcsolattartás, kapcsolaterősítés, illetve az erre irányuló tapasztalatcserék, továbbképzések szervezése, lebonyolítása
- Szakmai workshop-ok szervezése, lebonyolítása, (tudásmegosztás, jó gyakorlatok átadása)
- A workshop-ok eredményeire épülő tehetségfejlesztő programok megvalósítása
- Azonosított tehetségek szakmai támogatása
- Pályázati lehetőségek felkutatása, kiaknázás
Tehetségfejlesztéshez kapcsolódó tematikus szakmai anyagainkat a fenti menüpontokra (tehetségpont almenük) kattintva találja meg.