Nyári táborok
1997-ben Szanazugon rendeztük első környezetvédő táborunkat általános iskolások számára, de velük együtt családokat is fogadtunk.
1998-ban az elmúlt év tapasztalataira építve, környezetvédő táborunkat új szempontoknak is alárendeltük, ilyenek: a személyiségépítés, az egyes generációk közelítése egymáshoz, illetve a természethez. Ebben az évben helyszínül a Karancsot választottuk, a salgótarjáni Gedőc-tetőn.
1999-ben a Holt-Duna mentén, Fadd-Domboriban táboroztunk, egy évvel később a Millenniumhoz kapcsolódva históriás, 2001-ben pedig környezetvédő tábort rendeztünk Sikondán.
2002-ben az indián-regények világát idéztük fel a Békés Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány táborában, Szanazugon. E programunkkal – az olvasás évéhez kapcsolódva – a klasszikus indián témájú regények iránt kívántuk felkelteni az ifjúság érdeklődését.
2003-ban Mogyoróskára a Zemplénbe, illetve Szurdokpüspökibe a Mátrába, környezetvédő táborba hívtuk a kisdiákokat, 2004-ben a Bakony aljában, Városlődön honismereti tábort rendeztünk, ahol hazánk behatóbb megismertetése, történelmi hagyományaink felelevenítése, a társadalmi tolerancia erősítése állt szakmai célkitűzéseink középpontjában.
2005-ben Szilvásváradon „Van benne valami” címmel szerveztünk közismereti tábort. 2006-ban környezetvédő tábort rendeztünk a Tiszalöki Ifjúsági Táborban. A 2007-es esztendőben Parádfürdő adott otthont nyári táborainknak a Mátrában.
2008-ban ismét Tiszalökre hívtuk a gyerekeket táborozni. Vízi, Sport és Európa Táborunk páratlan sikert könyvelhetett el. Rendezvényünk tematikája az Európai Unió, és az európai országok kultúrájának megismerését célozta. Programunkon 9 turnusban, 1000 gyermek vett részt. A tábor gyakorlati megvalósítását segítette az ESZA Kht-tól elnyert 500.000 forintos, illetve a Fővárosi Önkormányzattól kapott 140.000 forintos pályázati támogatás. Erre a programra saját pályázatot is kiírtunk, melyen családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok, nagycsaládosok egyesületei, és egyéb segítő szervezetek pályázhattak kedvezményes, illetve ingyenes nyaralásra. Eredményeként két turnusban, összesen 300 hátrányos helyzetű gyermek táborozhatott nálunk, ebből a fele díjmentesen, a többiek jelentős kedvezménnyel. E kezdeményezés azon túl, hogy a leginkább rászorulók számára biztosított alkalmat a szabadidő tartalmas eltöltésére, komoly lehetőségeket villantott fel az integráció területén is.
Alátámasztja ezt az alábbi idézet is:
“Közben sok-sok barátot szereztünk. Megismerkedtünk olyan gyermekekkel, akik különböző fogyatékkal élnek, akik élete, szokásaik mások, mint a miénk. A másság elfogadására, a tolerancia gyakorlására is jó lehetőség nyílt ebben a táborban. Az élményekben gazdag táborozáson több szakmai kérdés is felvetődött: a jövőben tudatosan integrált táborokat is érdemes szervezni és főleg támogatni. Öröm volt látni a jobb helyzetben, neveltetésben részesült gyermekek segítőkészségét, megértését és együttműködését társaival.”
(Kistérség c. helyi lap III/7 szám, www.kisterseg.eu, szerző: Posztós László)
A 2009-es évben tovább folytattuk az európai tematikát Bogácson.
A Dinasztia Tankönyvkiadóval együttműködve “Közös Kincsünk Európa” címmel rendeztük meg táborunkat, melyen 10 turnusban több mint 1000 gyermek vett részt. A tábori program vázát a Dinasztia Kiadó azonos című kiadványa szolgáltatta, melyet saját ötleteinkkel, illetve az előző évben megkezdett programelemek folytatásával egészítettünk ki. A helyi lehetőségek kiaknázása szintén (Termálfürdő Bogács, Bükki Nemzeti Park, Cserépfalu, Mezőkövesd, Eger stb.) gazdagította, színesebbé tette a kínálatot. A 2008. év pozitív tapasztalataiból kiindulva ebben az évben is meghirdettük az ingyenes, illetve kedvezményes táborozásra irányuló pályázatot, hátrányos helyzetű gyermekek számára.
2010-ben a KÖKÖLYSZI Üdülőcentrumban Bogácson, Geocaching- Kincskereső tábort szerveztünk, melynek központi eleme egy olyan játék, mely a kincskeresés ősi szenvedélyére alapozva egyesíti a digitális vívmányokat (GPS, Internet) a természetjárással. Táborunk célja az volt, hogy a 21. század gyermekét indirekt eszközökkel, a technika segítségével csalogassuk ki a természetbe, így a felfedezés öröme – a számos új kaland mellett – az ismeretek bővülésével is párosul.
2011-ben kalandoztunk az időben, az időszámításunk előtti évezredektől – napjainkon át – a jövőig! Táborozóink egy történelmi időutazás részesei lehettek, melynek során minden nap más-más történelmi korszakba repítettük el őket.
2012-ben az előző év időkapszula táborának folytatásaként időbarangoló tábort hirdettünk, mely hasonló tematikával a magyar történelem jelentős korszakait elevenítette fel Bogácson.
2014-től szerveztük “Izgő mozgó” kalandtáborainkat, 2017-2019-ig pedig Kikapcsolódó élménytáborainkat Bogácson. Mindkét tábortípusban jelentős hangsúlyt fektettünk a mozgásra, az élménydús programokra, és arra, hogy a gyerekek felejthetetlen emlékekkel térkjenek haza programunkról. Egésznapos kirándulásokat szerveztünka Harsányba a Kalandparkba, valamint Tiszafüradre, ahol strandolás mellett izgalmas motorcsónak túrán ismerhették meg a gyerekek a Tisza tó élővilágát.
2020-ban a Hármas-Körös vidékén, Gyomaendrődőn bonyolítottuk le Kikapcsolódó élménytáborunkat, valamint Négy az egyben élménytáborunkat 1-1 turnusban. Sokat játszottunk, kirándultunk, fürödtünk. Volt kézműves foglalkozás, városismereti portya, kirándulás a Körös holtágaihoz. strandolás a Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdőben, de nem hiányoztak a régi jól bevált hagyományos programok sem.
Tehetségfejlesztő táborok
2013-tól szervezzük tehetségfejlesztő táborainkat. A táborozók négy terület közül választhatnak, sport, természet-fürkész, önismereti, kézműves, érdeklődésüknek megfelelően. A csoportok létszáma kb. 15-20 fő. A hét folyamán a gyerekek a kiválasztott csapatban tevékenykednek úgy, hogy közben aktívan részt vehetnek a nagy, közös tábori programokban, illetve belekóstolhatnak a többi csoport életébe is. A táborban minden gyermek számára elkészítjük személyre szabott tehetségtérképét, melyből tájékozódhat saját képességeiről. A programból-természetesen- nem hiányozhat a strandolás és az elmaradhatatlan vízi-vetélkedők délutánja sem, de meglátogatjuk a Harsányi Kalandparkot is, ahol mindenki próbára teheti ügyességét, bátorságát, kitartását.
Erdei iskola
2003-ban kidolgoztuk önálló erdei iskola programunkat.
Az erdei iskolai program a tanulók aktív, megismerő tevékenységére épít, vagyis a gyerekeknek ki kell lépniük az iskolai, döntően befogadó szerepből. Kiemeli tehát a gyerekeket a megszokott tanulási környezetükből, a hagyományos iskolai, osztálytermi keretek közül.
A program az együttműködésre, kooperatív – interaktív megismerő tevékenységre épít. Az erdei iskolában a gyermek együtt dolgozik, tanul, tevékenykedik társaival, és más résztvevőkkel. Az ismereteket nem közlik vele, nem elmondják, hanem magának kell felfedeznie, a megfelelő eszközök, módszerek felhasználásával információkat gyűjtenie, azokat feldolgozni, értékelni.
Kezdetekben a Mátra és a Bükk hegység (Parádfürdő, Nagyvisnyó, Szilvásvárad) állt tematikánk fókuszában, 2005-től Észak-Magyarország és a Tisza vidéke.
2009-től erdei iskolánk állandó helyszínt kapott, ahol 2019-ig, a program befejezéséig működött. Tematikánk középpontjában a Bükki Nemzeti Park élővilága, geológiai öröksége, néprajzi és történelmi hagyományai kerültek. Programjainkat úgy alakítottuk ki, hogy azok a tájegység adottságainak maximális kihasználásával hozzájáruljanak a gyermekek ismereteinek bővüléséhez, ugyanakkor kötetlen formában gazdagítsák élményeiket. Arra törekedtünk, hogy minél inkább felkeltsük a diákok érdeklődését a természet iránt, illetve felhívjuk figyelmüket a környezet megóvásának szükségszerűségére. kiemelten fontosnak tartottuk, hogy a velünk töltött idő alatt érezzék jól magukat, legyenek felszabadultak és ne unatkozzanak. Pedagógus kollégáink tevékenységét a Bükki Nemzeti Park munkatársai is segítették.