1994 óta minden év október ötödikén ünnepli az UNESCO a pedagógusok világnapját, melynek idei mottója „Tanárok: vezetni a válságban, újragondolni a jövőt”, reflektálva arra az elhivatottságra, melyet a tanárok szerte a világon annak érdekében tanúsítottak, hogy senkit se hagyjanak hátra, különösen a COVID-19 válság idején.
A dátum a tanárok státuszának meghatározása szempontjából hatalmas előrelépést jelentő 1966-os ILO/UNESCO ajánlás aláírásának állít emléket, amely többek között a tanárok jogait és felelősségét határozta meg, és amelyben nemzetközi sztenderdek kialakítását kezdeményezték a tanárképzésre, a pedagógusok továbbképzésére, és a tanárok alkalmazására is. A világnap alkalmat kínál arra, hogy világszerte ünnepeljük a tanári hivatást, számba vegyük az eredményeket, és figyelmet irányítsunk a tanárok hangjára, akik a globális oktatási cél elérésének középpontjában állnak.
A COVID-19 járvány jelentősen megnövelte azon kihívások számát, amelyekkel az egész világon a már korábban is túlfeszített oktatási rendszerek szembesültek. Nem túlzás azt állítani, hogy a világ válaszúthoz érkezett, és most minden eddiginél jobban együtt kell dolgozni a tanárokkal az oktatáshoz való jog védelmében, és átvezetni azt a világjárvány által kibontakozó új környezetbe.
A tanári vezetés a válságkezeléssel kapcsolatban nem csak időszerű kérdés, hanem kritikus, különösképpen, ha tekintetbe vesszük mindazt a jelentős szerepet, melyet a tanárok töltenek be a távoktatás biztosításában, a rászorulók támogatásában, az iskolák újbóli megnyitásában és a tanulási hiányosságok enyhítéséhez nyújtott hozzájárulások szempontjából.
Forrás, további információk:
http://unesco.hu/hirek/oktober-5-a-pedagogusok-vilagnapja-107286